Brutálfutás 3.0- nemnormálisaknak

Hazánkban pár éve egy új extrém sport kezd egyre nagyobb népszerűségre szert tenni: az extrém/brutál/légiós/spártai futás. A közös bennük, hogy a versenyzők elsősorban nem a távval küzdenek meg(általában 5-10 kilométer hosszúságúak ezek a versenyek, ami egy gyakorlott futónak nem jelent problémát), hanem a különféle akadályokkal, amik igazán élménnyé teszik a versenyt. Itt egy kicsit megint gyerekek lehetünk: dagonyázhatunk sárban, mászhatunk szalmabálákra, gumikon ugrálhatunk át, néhány ilyen rendezvényen még zombik elől is kell menekülni. Hogy kinek jó ez? Nos, úgy tűnik, hogy rajtam kívül idén csupán a Brutál Futás 3.0-n 1369 embernek! J

Itthon ilyen jellegű versenyből - ha jól tudom- először a Brutálfutás jelent meg, 2012-ben. Már az első versenykiírás óta szeretnék benevezni, de eddig vagy az autó hiánya, a magas részvételi díj, vagy (és elsősorban) a lustaságom miatt nem neveztem. Idén azonban egy kolléganőmnek köszönhetően a lejutás is megoldódott, végre én is kicsit komolyabban vettem a futást, így a múlt hónapban izgalommal néztem a verseny elé. Nem tudtam, hogy a maximum 12 km, amit mostanában egyben futottam, elég lesz-e a közel egyórás futással egybekötött intenzív cardio edzéshez. Páróránként nézegettem az időjárás előrejelzést (bár egyébként nem hiszek benne). A versenyt megelőző hónapban aggódtam, ha kánikula volt, pánikoltam, ha a hőmérséklet 15 fok alá esett.

A verseny napján kifejezetten kellemes időnek örülhetett a rekord mennyiségű nevező és a lelkes nézők(mert szép számban jöttek drukkolni/röhögni barátok, családtagok is). Már a parkoló felől sétálva láttam, hogy a szervezők idén is kitettek magukért: a verseny helyszínéül szolgáló nyáregyházi motocross pálya és a közeli erdő adottságait a lehető legjobban kiaknázva egy igazán brutális pályát hoztak össze nekünk:

a pálya egy részlete

A rajtszámot a triatlonokon megszokott módon alkoholos filccel a karunkra pingálták, az időmérő chipet pedig praktikusan egy tépőzáras pánttal a boka köré lehetett rögzíteni. Én személy szerint nagyon örültem a libegő-lebegő „rendszámtábla” hiányának.

A rajtszám átvétel után még volt időnk körbenézni: az infó sátrakon kívül volt lehetőség átöltözésre és fürdésre is:

A Brutálon megszokott módon rajtoltunk: a cipőinket kb. 1-1,5 méterrel magunk elé készítve hallgattuk a kongatást, majd a felharsanó dudára mindenki a lehető leggyorsabban belebújt a cipőbe és irány a pálya! Én kicsit kényelmesebbre véve a figurát, kezemben a cipőmmel és zoknimmal egy közeli gumihalomhoz rohantam, majd itt helyet foglalva sikerült az utolsók között cipőt húznom (megj.: jövőre mellőzöm a bogáncsmágnes zokni használatát):

a távolban kényelmesen készülök a gumikon ülve

A verseny négy fő szakaszból állt: „körbebrutálerdőbrutál”; az első szakasz egy viszonylag lightosabb kört jelentett az aréna körül, egy-egy szalmabálával, emelkedővel, egy vizes akadállyal. Ez után következett az igazán brutál pálya szögesdrót alatti kúszással, álcaháló alatt araszolással, még több dagonyázással, vizes akadályokkal. 

szalmabálás-mászós

nagyotcsobbanós

nyakigsaras

Minden akadály egy híres film vagy rajzfilm nevét viselte: Drágán add az életed, Némó nyomában, Titanic, Letaszítva. A kedvencem a legutóbbi, egy olyan akadály volt, ahol egy meredek, sáros, csúszós domb megmászása után egy lefóliázott domboldalon kellett seggen lecsúszni, amihez a szervezők egy jól irányzott hátbaslagozással még hozzá is segítettek. A rólam készült kép mindent elmond, hogy milyen így a keményre döngölt földbe csapódni J :

aucs...

A brutális szakasz után egy erdei szakasz következett lengő gumiakadállyal (ezeknek az érdekessége akkor tűnt fel, amikor az ember egy jó svunggal haladó versenyző után közvetlenül ért oda), keresztbe rakott fákkal, árokkal, gumihalommal.

Végül ismét egy kör a brutál pályán a már ismert akadályokkal. Sárosan, vizesen, de nagyon boldogan futottam be a korosztályomban huszonharmadikként. A vártnál kevesebb, kereken 50 perc alatt teljesítettem a pályát, a célban a nyakamba akasztották eddigi legszebb befutóérmemet.

(elárulom: a nevezés után is annak tűnt :))

Konklúzió: jövőre ugyanitt! Lesz augusztusban is ilyen esemény, méghozzá most először Budapesten. Az előzetes alapján jónak ígérkezik az is, bár kevésbé „malacos”, inkább „mászós-lépcsős-szivatós” lesz. Még gondolkozom a részvételen, de egy biztos: nagy kihívás lesz a rendezőknek legalább olyan jó pályát, megalkotni, mint a nyáregyházi; személy szerint az egyik legnagyobb élményem volt a Brutál 3.0!